2017. május 23-25 között a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium adott otthont az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács által megszervezett rendészet területen tehetséges fiatalok találkozójának.

A programon 10 középfokú köznevelési intézmény tagszervezet 16 fő tanulója vett részt.

A projekt alapon szerveződő együttműködés tehetséges fiatalok számára 3 napos szakmai- és közösségfejlesztő program keretében a résztvevők általános képet kaphattak a rendészeti képzésről, megismerkedhettek a szakkabinetekben folyó munkával, találkozhattak a szakma elismert képviselőjével. Felmérhették személyiségük jellemzőit. Tudásukat tesztek kitöltésével, fizikai állóképességüket gyakorlatok végrehajtásával mutatták meg. A budapesti kiránduláson betekintést nyerhettek az Országos Rendőr-főkapitányság munkájába, a Rendőrmúzeumba tett látogatás során megismerhették a rendőrség történetét, a múltban és a napjainkban használt technikai eszközöket. A programok közül nagy érdeklődésnek örvendet az utolsó napra maradt lövészet.

A három nap alkalmat adott arra, hogy a tehetséges fiatalok között kapcsolatok alakuljanak ki, és elinduljon közösséggé formálódásuk. Lehetőség kínálkozott arra is, hogy a mentor programunkba az első mentorált jelölteket, s nem utolsó sorban a következő időszakra a tehetségsegítő tevékenységünkhöz kapcsolódó diákmentor jelölteket megtaláljuk.

A programot az „ÉReTT hálózat a tehetségekért” című (azonosítószám: NTP-HTT-16-0016) pályázat keretében valósítottuk meg.