derecske cimer e1508832853329

Iskolánk Derecskén, Hajdú-Bihar megyében található. Két önálló intézményegységből áll, a középiskolai és a kollégiumi intézményegységből.

A 2002/2003-as tanévben megjelent a rendvédelmi képzés, amelynek máig töretlen népszerűsége. 2016-ben az iskola 446 tanulójából 366 már ezt a képzési formát választotta.

Intézményünk minden évben részt vett az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyen. Diákjaink majdnem minden évben bejutottak a döntőbe, ahol sikeresen szerepeltek. Iskolánk diákjai hozták el a legeredményesebb Hajdú-Bihar megyei diáknak járó különdíjat.

Intézményünk részt vett az Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenyen is, ahol szintén kimagasló eredményt ért el minden évben a „Rákóczis” csapat. 2011-ben a 3. helyet szerezte meg, 2013-ban aranyérmes lett, 2016-ban pedig ezüstérmesek lettek. Több alkalommal hozták el a legjobb Hajdú-Bihar megyei Középiskolának járó különdíjat.

Tanulóink fizikai állapota kiváló. A heti öt testnevelés óra keretein belül megtanulnak úszni, lövészeten vesznek részt. Ezen felül a képzési formától függően hetente 1-4 önvédelmi órájuk is van, ahol a kung-fu és judo sportokkal ismerkednek meg.

derecske kep 1 300x199

Ezen két versenyen felül azonban diákjaink sok, más versenyen veszek részt: idegen-nyelvi versenyeken, szavalóversenyeken, közlekedésbiztonsági, katasztrófavédelmi, történelmi, szabadtéri kondipark versenyeken, iskolák közötti foci- és kosárlabda mérkőzéseken, lövészversenyeken. A versenyeken kimagasló eredményeket érnek el, ezt köszönhető szorgalmuknak és felkészítő tanáraik kitartó munkájának. Nem csak a sport, hanem más műveltségi területen is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak diákjaink.

Diákszínjátszó-kör is működik az intézményben. A gimnáziumi tanulóknak már 11. évfolyamon tartunk érettségi előkészítő foglalkozásokat, közép-illetve emelt szinten. Nyelvvizsgát is egyre nagyobb számban szereznek. Tanulók előrehaladását segítve lehetőséget biztosítunk, hogy idegen nyelvből előrehozott érettségi vizsgát tegyenek.

derecske kep 2 300x199

Az eredmények eléréséhez rendelkezésre állnak a megfelelő humán erőforrások és eszközök. A testnevelés órák többsége a Városi Sportcsarnokban valósul meg, ahol nagyobb tér és több eszköz áll a diákok rendelkezésére. A város tulajdonában van két szabadtéri kondipark is, melyet tanulóink korlátlanul, szabadidejükben is használhatnak. A sportot szerető tanulóink között többen hivatalos egyesület tagjai.

Az ÉReTT által szervezett alkalmakon részt veszünk, és azon munkálkodunk, hogy a tehetségeket hogyan, milyen formában lehet segíteni, támogatni. Egy, az ÉReTT által szervezett programon, 2016. május 19-én Baktalórántházán intézményünk bemutatkozott a többi intézmény előtt, részletezte képzési programját, elemezte, hogyan választjuk ki a tehetségeket, és hogyan segítjük őket.

2016-ban intézményünk pályázott az „ÉReTT Tehetségígéret Díj” és az „ÉReTT Tehetségsegítő Díj” kategóriákban. Az „ÉReTT Tehetségígéret Díj” kategóriában Vida Ádám, akkor 11.b osztályos tanuló elnyerte az emlékplakettet és oklevelet, mert a rendészeti versenyeken kiemelkedő eredményt ért el, ezen felül más versenyeken is képviselte a derecskei Rákóczit.

Intézmény neve: Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Intézmény címe: 4130 Derecske, Lengyel utca 1.

Telefonszáma: 54/410-108

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: www.rakoczi-derecske.sulinet.hu

Intézmény vezetője: Nagy József

Pályaválasztásért felelős: Káplárné Bacskai Mariann

Kollégium címe: 4130 Derecske, Köztársaság út 99.

Kollégium telefonszáma: 54/410-074

Kollégiumvezető: Varga Házi Anikó