Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács megalakulása óta első alkalommal adott át – a tagszervezetek ajánlásai alapján – díjakat tehetséges fiataloknak és tehetségsegítőknek. A díjak adományozására az ÉReTT elnöksége 2016 áprilisában hirdetett meg pályázatot 3 kategóriában, melyekre a tagszervezetektől összesen 24 ajánlás érkezett.

Az Elnökség a beérkezett ajánlásokról elnökségi ülésen döntött, melynek értelmében ÉReTT Tehetségígéret kategóriában 3 fő, ÉReTT Tehetség kategóriában 2 fő és ÉReTT Tehetségsegítő kategóriában 3 fő részére adományozott elismerést.

Az adományozottaknak Bagi István ÉReTT elnök és Asztalos Zoltán r.alezredes a Magyar Rendvédelmi Kar általános helyettese 2016. május 19-én ünnepélyes keretek között adta át a díjakat és az elismerő okleveleket tevékenységeik, szakmai munkájuk, eredményeik méltatását követően. Az eseménynek a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont.

Díjak és díjazottak kategóriánként:

  1. ÉReTT Tehetségígéret Díj
    a) Szigeti Viktória 12. évfolyamos tanuló
    Felterjesztő: BSZC Karacs Ferenc Gimnáziuma és Szakképző Iskolája, Püspökladány
  2. b) Polónyi Balázs évfolyamos tanuló
    Felterjesztő: Gomba Levente Gimnázium, Putnok
  3. c) Vida Ádám évfolyamos tanuló
    Felterjesztő: Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Derecske
  4. ÉReTT Tehetség Díj
    a) Lukács Nikolett 1.évfolyamos tanuló
    Felterjesztő: Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, Miskolc
  5. b) Dankó Bálint évfolyamos tanuló
    Felterjesztő: Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, Miskolc
  6. ÉReTT Tehetségsegítő Díj
    a) Dudás Sándorné r.őrnagy
    Felterjesztő: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság, Nyíregyházi Rendőrkapitányság
  7. b) Kurtán Tibor tanár
    Felterjesztő: Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Putnok
  8. c) Szabó Lászlór.őrnagy
    Felterjesztő: BSZC Karacs Ferenc Gimnáziuma és Szakképző Iskolája, Püspökladány

Az ÉReTT által adományozott díjakat Botos Péter Ferenczy Noémi-díjas üvegszobrász tervezte és készítette.

01

Fotók a díjátadásról és a díjazottakról:

Szigeti Viktória

 0203

Polónyi Balázs

0405

Vida Ádám

b01b02

Lukács Nikolett

b03b04

Dankó Bálint

b05b06

Dudás Sándorné r.őrnagy

b07b08

Kurtán Tibor tanár

b09b10

Szabó László ny.r.őrnagy

b11b12

Együtt az ÉReTT díjazottak:

b13

A tehetséges fiatalok és a tehetségsegítők adományozásához támogatást nyújtott a Magyar Rendvédelmi Kar.

Gratulálunk a díjazottaknak! Kívánunk számukra további szép eredményeket, sikereket.

Köszönjük a Magyar Rendvédelmi Karnak, hogy támogatásával a rendészeti területen folyó tehetség ügyet szolgálja.

A program megvalósításának további támogatói voltak:

0305mrk